Az intézmény története

Az Intézmény története

Intézményünk a II. világháború után, 1949. május 1-én kezdte meg működését Bácsborsód községben, a 25 - 30 személy (elsősorban háborús rokkant) gondozását 3-4 szakképzetlen gondozó végezte. Az ellátottak száma gyarapodott, szükség volt újabb épületrészek gondozási munkába való bevonására, illetve új épületek kialakítására. Az uradalmi lóistálló átalakításra került (itt folyik jelenleg a szenvedélybetegek ellátása), és megépült a III-as épület.

Az ellátottak számának növekedése nem volt arányos a hasznos alapterület növekedésével, így az intézmény zsúfolttá vált. Mivel az igények a társadalmi-szociológiai változások következtében folyamatosan nőttek és a zsúfoltságot is meg kellett szüntetni a 80-as évek közepén újabb épületek kialakítása kezdődött meg: 1984-ben a jelenlegi IV-es, majd 1990-ben az V-ös épület került megépítésre, ezzel gyakorlatilag a mai forma is kialakult. Jelentősebb szerkezeti átalakítás utoljára 2003-ban történt: ekkor a IV-es és V-ös épület társalgója feletti lapos tetős részen galéria, a IV-es épület tetőterében irodahelyiségek kerültek kialakításra, illetve a kastély épületének, valamint az V-ös épület szintjei közötti közlekedésnek az akadálymentesítése került kivitelezésre.

                        

1980-ban az eredetileg szülőotthonként funkcionáló bácsalmási részleggel bővült intézményünk: a megyében először itt kerültek kialakításra emelt szintű ellátást biztosító férőhelyek: a 46 férőhelyes intézményben 8 db kétágyas lakrész került kialakításra.
1991-ben a nagybaracskai önkormányzat a fenntartásában lévő 20 férőhelyes idősek otthonát átadta megyei fenntartásba, így ez a részleg is hozzánk került becsatolásra.
2008. január 1-től a megyei önkormányzat a fenntartásában lévő intézmények integrációját valósította meg: az egyik ilyen típusú (integrált) intézmény lett az Őszi Napfény is. 
                                                            
                  
Az integráció során két újabb részleggel - Gara és Katymár bővült az ellátási területünk.
A székhely Bácsborsód, a telephelyek 25 km-es távolságon belül helyezkednek el.

Gara

     

Katymár

Az intézmény indulásakor az ellátást végző személyek szociális (sem egészségügyi) szakképesítéssel nem rendelkeztek nem is rendelkezhettek, mert nem volt szociális szakképzés. Az ellátásba kerülők felvételét szociális helyzetük lapozta meg: egyidejűleg került elhelyezésre a hadirokkant, az idős  önellátásra képtelen- beteg, a szenvedélybeteg és a pszichiátriai beteg is. A heterogén ellátotti összetétel és a zsúfoltság együttesen járult hozzá a problémák szaporodásához, amelyek közül a leittasodás, a verekedések és egyéb függelemsértések kezelése  az ellátók szakmai képzésének hiányosságai miatt nem minden esetben bizonyult szakszerűnek.
A 90-es években az infrastruktúra bővüléséből adódó lehetőségeket kihasználva  az ellátottak elhelyezése átszervezésre került: kialakítottuk a szenvedélybetegeket ellátó osztályt és a fekvőbeteg ellátó osztályt.

Egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk az ellátottak foglalkoztatására illetve a mentálhigiénés tevékenységre. Megalakult a mentálhigiénés csoport, az ellátottak üdültetése, versenyeken, rendezvényeken való részvétele rendszeressé vált.
92-től megyei módszertani intézményként működtünk 16 éven keresztül, ez a feladatellátás ez év július 1-től megszűnt  a módszertani tevékenység átszervezése miatt. Bár a megyei módszertan mellett a szenvedélybetegek országos módszertani központja is Bács-Kiskun megyében volt (Kaskantyú), a regionális módszertanban a megye egyik intézménye sem kapott szerepet.
Ugyancsak a 90-es években indultak el a különböző szociális képzések, amelyen dolgozóink jelentős része szakképzettséget szerzett. A képzéseken való részvétel mellett intézményünk kihelyezett képzések helyszíneként lehetőséget biztosított saját dolgozói, valamint a környékbeli településeken élők számára különböző szintű szakképzettségek megszerzésére. A teljesség igénye nélkül: 1990-1992 között szociális otthoni ápoló képzés, 1992-1993 ideg-elme szakápoló képzés, 1993-, 1998-,1999- és 2001-ben indított szociális gondozó és ápoló képzések (jelenleg két képző intézménnyel együttműködve bácsalmási és garai telephelyünkön is folyik kihelyezett szociális gondozó képzés), 1995-ben pedagógus, 1999-ben szociálpedagógus képzés, 2002-ben szociális gondozó és szervező képzés, 2001-ben, 2008-ban - elsősorban a saját és környező településeken élők számára indított kihelyezett érettségiztető képzés. A fenti képzésekben mintegy 380-an szereztek szakképzettséget illetve érettségi bizonyítványt, közülük alig 110 a saját dolgozók aránya.

2001-től szakmai továbbképzéseket is szerveztünk: 2001-2007 között saját akkreditált képzéseinken közel 800 kolléga vett részt, itt a saját dolgozók aránya 20%-os (158 fő). Törekvésünk, hogy dolgozóink minél magasabb szinten sajátítsák el a szakmai ismereteket, melyeket a gyakorlatba átültetve az általunk nyújtott szolgáltatások szakmai minőségét javítani legyenek képesek.
Kötelező feladataink ellátásán túl figyelembe véve a környező települések igényeit - tevékenységi körünket alapszolgáltatási feladatokkal bővítettük: jelenleg 12 településen működtetünk jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, 15 településen pedig közösségi ellátást.  


 

Orvoskereső


 

Testtömegindex

 

Betegséglexikon