„ A JÁTÉKTEVÉKENYSÉG ANNAK TÜKRE, AMI A GYERMEK LELKÉBEN TÖRTÉNIK.

A JÁTÉK AZ Ő TITKOS NYELVE, AMELYET AKKOR IS TISZTELETBEN KELL TARTANUNK,

HA NEM ÉRTJÜK.”
                                                                                                             BRUNO BETTELHEIM


Mottó:

A gyerekek figyelmet kérnek tőlünk. Hallgassuk meg őket, beszélgessünk velük mindarról, ami örömöt, vagy bánatot okoz nekik. Legyünk együtt nemcsak testben, de lélekben is. Hiszen a gyermekünk nem lesz még egyszer 1 éves, 2 éves…. Valljuk be, egy kis játék naponta nekünk is jól esik.
Lehet, hogy gyerekként anno mi is minél előbb felnőttek akartunk lenni. De ma már tudjuk, gyereknek lenni soha vissza nem térő kellemes állapot. Bárcsak ma is a felnőttek gondoskodnának  rólunk, döntenének  amikor kell. De sajnos ez ma már a mi feladatunk. Hát segítsünk a csemetéinknek, hogy minél teljesebben éljék át (velünk együtt) a zsenge gyermekkort egészen a felnőtté válásig.
Nincs annál nagyobb dicséret egy szülőnek, amikor a kamasz fia/lánya megosztja vele gondolatait. De ehhez a korábbi évek sok-sok együtt töltött perce kell.


Egy gyermek üzenete a szüleihez

Anyukám! Apukám!

Első kívánság:
Add nekem az idődet!

Második kívánság:
Higgy nekem! Bízz bennem! Irányításoddal jó utat fogok választani. Ha magam mellett tudlak, nem történik velem semmi rossz.

Harmadik kívánság:
Szeress és hagyd, hogy szeresselek. Szeress akkor is, ha rossz vagyok. Jó érezni akkor is a szereteted, ha például tudom, nem tetszik neked a viselkedésem.

Negyedik kívánság:
Bocsáss meg nekem! Fejezd ki a megértésedet, ha tévedek. Add értésemre, hogy mindig van lehetőség arra, hogy újra kezdjek bármit. Engedd meg, hogy a tetteimért én vállaljam, a felelősséget. Javíts ki és mond el, ha tévedtem, de ezt ne mások előtt tedd. És kérlek ne hasonlíts engem soha másokhoz(különösen a testvéremhez, barátomhoz ne mérj).

Ötödik kívánság:
Ne vegyél nekem olyan dolgokat amelyekre te valamikor hiába vágytál. És ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni mindent, amire fáj a fogam.

Hatodik kívánság:
Kérdezd meg úgy igazából, hogy mi történt az óvodában, és figyelj arra ilyenkor. Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok. Érdeklődj, hogy hogyan oldom meg a feladatomat. És dicsérj bátran, ha megérdemlem. Ha meg tévedtem, terelj jó útra.

Hetedik kívánság:
Büntess meg, ha rosszat teszek(meg kell tanulnom különbséget tenni jó és rossz között). A büntetés után azonban bocsáss meg. Ismerd el, ha jót cselekszem. Sose parancsolj nekem, inkább kérj tőlem, mert a kérés az összetartozásunkat erősíti.

Nyolcadik kívánság:
Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal. Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit. Még gyerek vagyok ugyan, de nekem is vannak gondjaim, szorongásaim és aggodalmaim.. Kérlek vedd figyelembe a bánatomat és a fájdalmamat.

Kilencedik kívánság:
Erősíts meg abban, hogy szeretni fogsz, bármi történjen is. Hogy a részed vagyok, valami különös érzelem, a szerelem teremtett.

Tízedik kívánság:
Taníts meg engem a szeretet képességére. Adj hitet és nevelj belém bizalmat az emberek iránt, hogy társat találjak majd, hogy a nagyvilágban és a hazámban otthon érezhessem magam.

 

Betegséglexikon