Bűnmegelőzési tanácsok időskorúak részére

Az országos rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények áldozatává válásának tekintetében különös figyelmet kell fordítani az időskorú állampolgárok védelmére, hiszen a bűnelkövetők gyakran kihasználják kiszolgáltatott helyzetüket, jóindulatukat és jóhiszeműségüket.
Az idős emberekre a legnagyobb veszélyt a vagyon elleni bűncselekmények jelentik, ezek közül is elsősorban a lopás (zseblopás, betöréses lopás, besurranásos lopás, trükkös lopás), csalás, sikkasztás és rablás.

Ajánlások a betörések megelőzésére:
A betörések nagy részét a délelőtti órákban és éjszaka követik el. A védekezés legmegfelelőbb módja a mechanikai (zárak, rácsok) és elektronikus (riasztók) védelem együttes kialakítása. Az idős emberek idejük nagy részét otthon töltik, így őket ez a bűncselekmény leginkább akkor fenyegeti, ha hosszabb időre elutaznak. Erre az időszakra célszerű az említett technikák mellett más módszerekkel is biztosítani a fokozott védelmet.

A postaládákban felgyülemlett reklámújságok, szórólapok jelzésként szolgálnak a betörők számára, ezért tanácsos megkérni egy megbízható szomszédot, ismerőst, hogy naponta ürítse a postaládát.

Szintén ajánlott, ha naponta – főként az esti órákban – egy ismerős elmegy a lakásba, szellőztet, felkapcsolja a villanyokat, ezzel is jelezve, hogy a lakás nem üres. Ha van rá lehetőség, szereltessenek fel időzített kapcsolót, ami az előre beprogramozott időpontokban felkapcsolja a villanyt, bekapcsolja a televíziót, rádiót azt a látszatot keltve, hogy a lakók otthon tartózkodnak. Ha van üzenetrögzítő, ne mondják rá, hogy elutaznak.

Ajánlások a zseblopások megelőzése érdekében:

A zseblopásokat jellemzően az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon követik el. Javasolt, hogy nappalra időzítsék a bevásárlást, és a pénztárcájukat tartsák biztos helyen, soha ne a kosár vagy a táska tetején!

Kerüljék a túlzsúfolt helyeket, a táskájukat szorítsák magukhoz, a pénztárcájukat tegyék biztos helyre!

Bankkártyájukat soha ne tartsák a PIN kóddal együtt!

Ha mégis megtörtént a lopás, és észre is vették, ne szálljanak szembe a támadóval, mert általában többen vannak, és kiszámíthatatlanok a reakcióik! Hívjanak segítséget (járművezetőt, jegykezelőt, járókelőket, utastársakat) és mielőbb értesítsék a rendőrséget!

Ha az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt mihamarabb tiltassák le!

Elutazáskor fokozottan vigyázzanak, mert a pályaudvarokon és vonatokon jellemzőek a csomaglopások! Bőröndjeiket ne bízzák ismeretlenekre, használják inkább a csomagmegőrzőt! Le- és felszálláskor is ügyeljenek táskáikra, ne bízzák idegen emberekre! Lopás esetén értesítsék a jegykezelőt és a rendőrséget!

Ajánlások a besurranásos lopások megelőzése érdekében:

A besurranásos lopásokat jellemzően éjszaka követik el, de természetesen nappal is előfordulnak, elsősorban családi házaknál és földszinti lakásoknál. Célszerű rácsot felszerelni a földszinti ablakokra, a bejárati ajtót pedig zárva tartani. Az értékeket ne hagyják elől, zárják el, lehetőleg lemez- vagy pénzkazettákba! Ha rajtakapnak egy besurranó tolvajt, a helyzetet mérlegelve gondolják át, hogy szembeszállnak-e vele.

Ajánlások a trükkös lopások megelőzése érdekében:

A trükkös lopások elkövetési módszerére jellemző, hogy az elkövető valamilyen ürüggyel bekérezkedik a lakásba, elvonja a házigazda figyelmét (pl. kér egy pohár vizet), illetve valamilyen módon megpróbálja eltávolítania szobából, majd összeszedi az értékeket, és sietősen távozik a lakásból.

Az álvíz- és gázóra leolvasók a „mérőkészülékek leolvasásának”, a szerelők a „házban tapasztalt rendellenességek” elhárításának ürügyén jutnak be a lakásba, ahonnan a sértett figyelmének elterelésével különféle értékeket tulajdonítanak el.

Az álügynökök különféle kedvezőnek tűnő üzletek felajánlásával bírják rá az idős embereket a lakásba való bejutásra, majd eltulajdonítják az értékeket.


ORFK Szóvivői Iroda

 

 

Betegséglexikon